Tanulási zavar = kudarc? Tévhitek árnyékában

Mi jut eszedbe arról a szóról, hogy "diszlexia" vagy "diszgráfia"?

Lassú olvasás? Helyesírási hibák? Esetleg gyerekkori emlékek az iskolapadból, amikor valaki "butának" vagy "lusta gyereknek" lett bélyegezve?

Van valami, amiről sokan nem mernek beszélni – még 2025-ben sem.

Ez pedig az, hogy valakinek tanulási zavara, részképesség zavara vagy tanulási kudarcai vannak. A tanulási problémákkal kapcsolatos sztereotípiák még ma is mélyen gyökereznek a társadalomban. Pedig nemcsak a gyerekeket érinti – hanem felnőtteket, szülőket és pedagógusokat is, hiszen sokaknak a "tanulási zavar" szó hallatán még mindig olyan gondolatok jutnak eszükbe, hogy: "ez az én kudarcom szülőként", "miért nem olyan mint a többi gyerek?", "nem vagyok elég jó". Pedig ez nem igaz. Az esetek nem ritkák és főleg nem szégyellnivalók – azt pedig végképp  nem jelentik, hogy valaki buta, lusta vagy kevésbé értékes.

Ebben a cikkben körbejárom azt, hogy miért van így és azt is, hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy végre megváltozzon ez az általános szemlélet.

 Mi is az a tanulási zavar? 

A tanulási zavar (pl. diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia) olyan neurológiai eredetű sajátosság, amely normál vagy akár magas intelligencia mellett is hátráltathatja nemcsak az iskolai teljesítményt, hanem a hétköznapi tevékenységeink végrehajtását. Az esetek többségében, a központi idegrendszer működésének egyedi mintázatai alakítják ki normál intelligencia szint mellett!  Ezek előszobájában húzódnak meg a tanuláshoz és nemcsak az iskolai tanuláshoz szükséges részképességek, mint például a testtudat, a memória, a figyelem, a téri tájékozódás, az egyensúly, és még sorolhatnám. Ezek nem megfelelő fejlődésének köszönhetően az illető más módon tanul, mivel másképpen dolgozza fel az őt érő információkat, és másban találjuk meg az erősségeit. Minél hamarabb vesszük észre fejlődésük korai megtorpanásának korai és hétköznapi jeleit, mint például:

 "mindent elfelejt"

"sose figyel oda"

"semmi se köti le a figyelmét"

"minden kiesik a kezéből"

"mindent százszor kell neki elmondani", 

"képtelen elpakolni maga után"

"nem szeret játszótérre járni"

"állandóan nekimegy valaminek"

"semmi se jó neki"

annál kisebb a valószínűsége, hogy tanulási zavarokhoz vezetnek. Ezek és sok más jel viszont nem feltétlenül arra utal, hogy alacsony lenne az intellingencia szintje.  Sőt! Nagyon sok híres író, költő, színész és művész küzd és küzdött hasonló problémákkal. 

Az alábbi két gombra kattintva olvashatod korábbi írásaimat bővebben a tanulásról és annak zavarairól:

Majd kinövi!?

Sokszor hallom azt, hogy "még kicsi", "majd kinövi", "nem akarom túlreagálni". Az idő pedig telik, a problémákat okozó részképességzavarok pedig nem fognak elmúlni. Halmozódhatnak, tanulási kudarcokhoz vezethetnek. Igen megtévesztő módon pedig az elakadási pontokra utaló jelek átalakulhatnak. Sokan megtanulnak velük együtt élni – némán, titokban, szégyenkezve.. A későbbiekben tapasztalható problémák mélyen gyökerező okai viszont mindaddig megmaradnak, amíg nem foglalkozunk a fejlesztésükkel és legkésőbb idősebb korban korai demencia formájában felüthetik a fejüket.

Miért kínos még mindig beszélni a tanulási zavarokról??

1. A megbélyegzés fájdalma

A "tanulási zavar" szót sokan még mindig automatikusan összekapcsolják a "képességek hiányával" Sokan még ma is úgy gondolják: ha valaki nem olvas elég gyorsan, hibásan ír, vagy "nem megy neki a matek", akkor biztos "nem elég okos". Ez teljes tévedés és sokan el sem tudják képzelni, hogy milyen hatású az érintettekre nézve.

Az óvodában és az iskolában a gyerekek gyorsan megérzik azt, ha máshogy néznek rájuk, vagy ha összesúgnak a hátuk mögött. és azonnal levonják a következtetést:  

"más vagyok", 

"le vagyok maradva",

 "nevetség tárgya vagyok". 

Ezek az élmények beépülnek az énképükbe és sajnos gyakran felnőttként is elkísérik őket.  Emiatt sokan titkolják a nehézségeiket. Sokan felnőttként inkább nem beszélnek róla, inkább "kiügyeskedik a maguk módján" vagy kerülnek bizonyos helyzeteket: nem vállal például nyilvános írásbeli feladatot, nem mer olvasni mesét a gyermekének, titkolja a nehézségeit a munkahelyén.

2. Szülőként: a szégyen, a bűntudat, a kérdések

Sok szülő attól fél, hogy ha kiderül "valami" a gyermekével kapcsolatban, akkor mások őt fogják hibáztatni, mondván: "Biztos nem foglalkoztak eleget vele" vagy saját magát hibáztatja: "Nem gyakoroltunk eleget", " Mit kellett volna máshogy csinálnunk?".  Pedig a részképességzavarok-és tanulási zavarok nem feltétlenül nevelési hibák eredményeképpen alakulnak ki. Ezek egyedi idegrendszeri működések, melyekkel átlagos, sőt, sokszor kifejezetten sikeres életet lehet élni – ha időben felismerik és megfelelő támogatást kap. A tanulási zavarban érintettek képességeit gyakran alábecsülik – pedig más területeken gyakran kimagasló teljesítményre képesek: kreatívak, vizuálisan erősek, kiváló problémamegoldók, empatikusak és még sorolhatnám. A szégyenérzet viszont sokszor csendhez vezet. A család inkább nem beszél róla. Pedig a megoldás pont a nyítottság, a megértés, az elfogadás és a támogatás.

3. A sikeresség tévhite

A társadalomban még mindig az a narratíva él, hogy az lesz sikeres, aki "jól tanul", "szépen ír", "kitűnő bizonyítványa van". Ha  pedig valaki tanulási problémákkal küzd  éppen az ellenkezőjét gondolják vele kapcsolatban: sosem lesz igazán sikeres az életben. Ez az egyik legkárosabb tévhit. Valójában számos híres és sikeres ember élt vagy él tanulási zavarral – mégis hatalmas karriert futottak be. Az alábbi gombra kattintva elolvashatod az egyik korábbi írásomat velük kapcsolatban.

Hogyan tudnánk ezen változtatni?

✅ 1. Ismeretterjesztés, edukáció

Tájékoztatás nélkül csak a félelem marad. Viszont minél többen ismerik meg a tanulási zavarok mögött meghúzódó okokat, a rájuk utaló jeleket és a megoldási lehetőségeket annál inkább oldódhatnak a velük kapcsolatos feszültségek és kerülhetnek le terhek az érintettek vállairól. 

Ezért is hoztam létre , 

ahol rendszeresen posztolok:  

• közérthető magyarázatokat, tapasztalatokat és meglátásokat
• gyakorlati tanácsokat szülőknek és felnőtteknek
• történeteket, amelyek erőt adhatnak

✅ 2. Nyílt beszélgetések

Ha felnőttek, szülők, tanárok mernek nyíltan beszélni ezekről a nehézségekről, az erőt adhat másoknak is. A hallgatás helyett válasszuk a párbeszédet.

✅ 3. Hallgatás helyett felvállalás

Ha egyre többen mernek beszélni arról, hogy diszlexiások vagy a gyermekük tanulási zavarral küzd, azzal nemcsak másoknak segítenek – saját maguknak is felszabadító lehet.

A hallgatás csak elszigetel. A megosztás összeköt.

Az elengedhetetlen lépések a hatékony megoldás érdekében: 

• tájékozódás a témával kapcsolatban

•  párbeszéd családtagokkal és szakemberekkel a tapasztalt jelekkel kapcsolatban
•  a helyzet elfogadása
• megoldási lehetőségek keresése
• a helyzetet megoldó módszerek következetes alkalmazása

A másképp tanulás is értékes

A tanulási zavar nem egy címke, amit szégyellni kell.
Ez egy megértést igénylő működésmód, amelyhez türelemre, támogatásra, és rugalmasságra van szükség – nem pedig elutasításra.

Ha gyermekként vagy felnőttként Te is érintett vagy, tudd: nem vagy kevésbé értékes, csak más az utad.

Ha szükségét érzed egy támogató beszélgetésnek, akkor ajánlom figyelmedbe az alábbi lehetőséget: