A foglalkozásaimról mondták

A véleményekhez nem tartoznak fotók, hogy mindenki biztonságban és nyugodtan oszthassa meg a tapasztalatait bátorítva ezzel azokat, akik hasonló problémákkal küzdenek.

Gábor (42, üzletember)

"Rengeteget dolgoztam, éjjel-nappal pörögtem. Alig aludtam. Teljesen kimerült voltam, amikor Nórát megkerestem. Megtanultam néhány gyakorlatot amitől jobban alszok, és be tudom most már osztani jobban az időmet.  Nyugodtabb vagyok, jobban bírom a napot." 


Anna (34, titkárnő)
"Mielőtt Nórához kerültem, folyamatosan feszült voltam, Rosszul aludtam, és azt éreztem, hogy fejben semmi nem áll össze. Azt hittem, majd kapok pár gyakorlatot, de ennél sokkal többet csinálunk. Most nyugodtabb vagyok, jobban alszom, és nem marcangolom magam már annyit." 

Bence (9) – szülői visszajelzés
"A fiam nehezen figyelt, hamar feladta, sokszor mondta magáról, hogy buta. Már pár alkalom után látszott, hogy jobban érzi magát, többet mosolygott, beszédesebb lett. Nem lett egyik napról a másikra minden könnyű, de már nem omlik össze. úgy mint régen, ha nem sikerül neki valami. Sokkal magabiztosabb szerintem. 

Kata (42, lakberendező)
"Őszintén szólva elég szkeptikus voltam. Sok mindent kipróbáltam már. Itt viszont nem éreztem azt, hogy erőltetni kellene bármit. A mozgás, a beszélgetések együtt nekem nagyon jók voltak. Most már észreveszem, mikor túlfeszítem magam, és tudok időben megállni." 

Zsófi (29)
"Állandóan azt éreztem, hogy le vagyok maradva másokhoz képest. Nóránál először volt az, hogy csak hagytam, hogy történjenek velem a dolgok.  Sokkal magabiztosabb vagyok" 

Máté (11) – szülői visszajelzés
"Tanulási nehézségek miatt kerestük fel Nórát. Javult Máté figyelme, jobb a hangulata is. Kevesebbet hisztizik, többet alszik. Többet mer kérdezni." 

Eszter (37)
"Nehéz volt kimondani, hogy segítség kell. A foglalkozások alatt megtanultam hogy nyugtassam meg magam. Jó volt, hogy nem kellett semmiért hibásnak érezni magam." 

Lili (8) – szülői visszajelzés
"Korábban nagyon szorongott Lilike, Nem szeretett még játszótérre se menni, Mindig fájt valamje, csak ne kelljen suliba menni. Most szívesen vesz részt a foglalkozásokon, és otthon is többet mozog."

Judit (51)
"Azt hittem, már túl késő változtatni. Kiderült, hogy nem. A mozgásos gyakorlatok és a beszélgetések nekem sokat segítettek. Tele vagyok energiával és újra beleférek a kedvenc ruháimba is." 

Dorka (22, egyetemista)
"Totál szétszórt voltam, mindig halogattam mindent. Először nem hittem, hogy a mozgás segíteni fog. De tényleg hatott: most sokkal könnyebben tudok koncentrálni a tanulásnál, és kevésbé stresszelek." 

 Luca (16)
"Emlékszem, hogy először még a kamerát sem akartam bekapcsolni. Utáltam beszélni magamról. Most már bátrabban vagyok, és tényleg érzem, hogy jobban megy a figyelés az órákon.". 

Anna (40, édesanya)
"A lányom pörgött, mint egy propeller, és minden apróságon kiakadt. Az első foglalkozások után még semmi sem változott. Féltem, hogy ez sem fog segíteni. Télen kezdtünk el járni és valamikor tavasszal kezdett el kevésbé pörögni, Aztán már az alvása is jobb lett. Az iskolában sincs már annyi baj vele."